Zalai fakeresés
Kihasználva a jó időjárást folytattuk a fakeresést, ezúttal Zalában.
Homokkomáromban kezdtünk, ahol több ígéretes fa mutatkozott.
A fák felkutatásában Horváth László úr volt a kalauzunk.
A talált fák közül az 530-as szelídgesztenyét emelném ki.
Felkerestük a legendás Zrínyi hársat is. Ennyi maradt meg belőle.
Véletlenül pillantottuk meg ezt a mezei juhart Hosszúvölgy közelében. A fát elnézve megérthetjük, hogy Gyuri miért szereti annyira ezeket a fákat.
Mint a tipikus tettesek általában visszatértünk a Tátikára, mert azt hittem, hogy a Fekete tó mellett nagy fák lapulnak meg. Sajnos ebbeli reményemben csalatkoztam, de azért találtunk három új listás fát.
Jártunkban-keltünkben hírét vettük – no nem annak, hogy “Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön, S vett a füvektől édes illatot.” – hanem annak, hogy motorfűrészes bandák járják a vidéket és nem veszik, hanem lopják a fákat. Ennek hatására egy nehéz elhatározásra jutottam: nem publikálom, az általam legveszélyeztetettebb fafajtának tartott, a házi berkenyének, az adatait. Elég nagy dilemma, más vonatkozásban Shakespeare is szenvedett tőle “csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet“, de egyelőre ehhez tartom magam.
Sok szép fát láttunk. amelyek közül kiemelném, a Vígh István úr útmutatása alapján megtalált három kocsányos tölgyet.
A legnagyobbat 608 cm-esnek mértük.
Pölöskefő Dusnok településrészen találtunk egy kis dendromán ékkövet egy kúriaparkot, amely mellett pl. ez a felséges csertölgy található.
Végre sikerült megtalálnom a bucsutai erdőben a nagy bükköket.
A legnagyobbat 486 cm-esre mértük.
A túra kétségkívül legnagyobb meglepetése volt egy 640 cm-esre mért, tövigágas, óriás mamutfenyő Pölöskén.
Említésre érdemes lehet még egy szép, 415-ös, enyves éger Zalamerenyén.
Ezen a túrán nem találtunk annyi szelídgesztenyét, mint az előző túránkon, de a zalaújlaki gesztenyés völgy (a címképen) mindenképpen említésre érdemes. Lehet, hogy a szigorú mérlegelés majd legtöbbjüket alacsonyan elágazónak találja, de számomra értékesek, mert mindegyik másképpen érdekes.
Említést érdemelnek még a hársak is, amelyeket “csak úgy” találtunk menet közben.
Egy – a magyar rögvalóság talajába kapaszkodó – képviselőjük itt látható.
Végük álljon itt az a 710 cm-es fehér fűzfa, amit hazafelé pillantottunk meg.
