Zalai fakeresés

Kihasználva a jó időjárást folytattuk a fakeresést, ezúttal Zalában.

Homokkomáromban kezdtünk, ahol több ígéretes fa mutatkozott.

A fák felkutatásában Horváth László úr volt a kalauzunk.

A talált fák közül az 530-as szelídgesztenyét emelném ki.

Felkerestük a legendás Zrínyi hársat is. Ennyi maradt meg belőle.

Véletlenül pillantottuk meg ezt a mezei juhart Hosszúvölgy közelében. A fát elnézve megérthetjük, hogy Gyuri miért szereti annyira ezeket a fákat.

Mint a tipikus tettesek általában visszatértünk a Tátikára, mert azt hittem, hogy a Fekete tó mellett nagy fák lapulnak meg. Sajnos ebbeli reményemben csalatkoztam, de azért találtunk három új listás fát.

Jártunkban-keltünkben hírét vettük – no nem annak, hogy “Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön, S vett a füvektől édes illatot.” – hanem annak, hogy motorfűrészes bandák járják a vidéket és nem veszik, hanem lopják a fákat. Ennek hatására egy nehéz elhatározásra jutottam: nem publikálom, az általam  legveszélyeztetettebb fafajtának tartott, a házi berkenyének, az adatait. Elég nagy dilemma, más vonatkozásban Shakespeare is szenvedett tőle “csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet“, de egyelőre ehhez tartom magam.

Sok szép fát láttunk. amelyek közül kiemelném, a Vígh István úr útmutatása alapján megtalált három kocsányos tölgyet.

A legnagyobbat 608 cm-esnek mértük.

Pölöskefő Dusnok településrészen találtunk egy kis dendromán ékkövet egy kúriaparkot, amely mellett pl. ez a felséges csertölgy található.

Végre sikerült megtalálnom a bucsutai erdőben a nagy bükköket.

A legnagyobbat 486 cm-esre mértük.

A túra kétségkívül legnagyobb meglepetése volt egy 640 cm-esre mért, tövigágas, óriás mamutfenyő Pölöskén.

Említésre érdemes lehet még egy szép, 415-ös, enyves éger Zalamerenyén.

Ezen a túrán nem találtunk annyi szelídgesztenyét, mint az előző túránkon, de a zalaújlaki gesztenyés völgy (a címképen) mindenképpen említésre érdemes. Lehet, hogy a szigorú mérlegelés majd legtöbbjüket alacsonyan elágazónak találja, de számomra értékesek, mert mindegyik másképpen érdekes.

Említést érdemelnek még a hársak is, amelyeket “csak úgy” találtunk menet közben.

Egy – a magyar rögvalóság talajába kapaszkodó – képviselőjük itt látható.

Végük álljon itt az a 710 cm-es fehér fűzfa, amit hazafelé pillantottunk meg.