Nagykovácsi, Bajna
Kihasználva a jó időt kirándultunk a Budai hegyekbe. Szokásomhoz híven beugrottam a Tisza kastély parkjába Nagykovácsiban. Előzetesen nem terveztem, csak olyan szép parknak látszott, így csak utólag láttam, hogy Baranyai Laci már 2011-ben járt ott.
A kastélyt éppen felújítják, így az állványokat nem fényképeztem le.
Nem szívesen adok hírt egy fa pusztulásáról, de az ezüst juhart, ami – a Dendrománián levő, fénykép tanúsága szerint – már 2011-ben sem volt valami jó állapotban , kivágták. Mellékelem a tuskó fényképét.
Cserébe viszont találtam egy fantasztikus 420-as vérbükköt.
A bajnai Sándor kastély parkját már régóta fel akartam térképezni. Többször jártunk már arra, de eddig még nem néztem szét ott dendromán szemmel.
Ma végre sikerült bejárnom a parkot, de csak két fát sikerült találni egy 428-as japán akácot
és egy 300-as korai juhart.