Dél Somogyi fakeresés
Utolsóként – azoknak a helyeknek a sorában, ahol számosabb listás fát valószínűsítettem – elmentünk Dél Somogyba fát keresni.
A főcsapás iránya listás vadkörték fellelése volt a fás legelőkön. Ehhez képest – néhány a listába éppen “belenőtt” tölgyfa mellett – csak egy listás vadkörtét találtunk.
A tótszentgyörgyi legelő vadkörtéje talán azért is a kedvencem ezen a túrán, mert az eredeti célkitűzésnek egyedüliként felel meg.
Szerencsére a gyertyánfák segítségemre siettek. Gondosan kerülöm az „ipari mennyiségű” kitételt, mert a múltkor ennek a bükköknél ellentmondásos visszhangja volt. Tényszerűen annyit írok csak, hogy 16 darabot találtunk. Ennyi még gombócból is sok.
Az előzetes itiner tartalmazta a nagydobszai fá legelőt is, ennek ellenére spontán fékeztem és kanyarodtam le a 6-os útról, amikor megláttam a legelő fáit.
A merenyei, molványi, tótszentgyörgyi legelőket Hódossy Attila úr tanácsára látogattam meg. Amint az lenni szokott, nem pontosan azt találtam, amit kerestem, de összességében megérte megnézni ezeket a legelőket,a talált fákon kívül a látvány kedvéért is.
Gondolom erre mondaná Elbi, hogy tipikus.
Csak nem a kácsi kétszínű fa látogatott ide?
A tótszentgyörgyi 500-as tölgyfa méréséhez a teljes felszerelésre szükségem volt –beleértve a macsétát is.
Ennél a magyar kőrisnél, jótékony kezek, hogy időt takarítsanak meg nekem, bejelölték a mérési magasságot.
2017-ben Rinyabesenyőnél, sötétedés miatt, abbahagytuk egy ígéretes helyszín kutatását, így most visszatértünk oda is.
Mintha egy kacsalábon forgó magaslest látnánk a távolban.
Közelebb érve kiderült, hogy a tanösvény egyik állomásáról a Sziágyi kilátóról van szó.
Mellette öreg akácfa. Lehetne kérni róla egy szál virágot:
„Küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról!”, ha nem ősz lenne.
Virág helyett őszi színpompa. Ezek mind magyar kőris lombok.
Kis híján ilyen pöfetegbe botolhatunk.
Ha az embernek csak egy Traveller Zoomos fényképezőgépe van, akkor nincs más hátra, meg kell kérni a dámbikát, hogy maradjon nyugton a barcogó teknőjében.
Gyakorlatilag körbeautóztuk, de látszólag ügyet sem vetett ránk.
Végül megunta a dicsőséget felállt
és lassan balra el.
A környék bővelkedik rekorder fákban. Csak hevenyészve, az öszpötei kandeláberfa, a tapsonyi szil, a somogytarnócai mezei juhar, a lábodi magyar kőris és az ötvöskónyi hársfa jutnak eszembe.
Ezek közül a lábodi magyar kőrist és a az ötvöskónyi hársfát látogattuk meg.
Feleségem kézrátétellel gyógyítja a beteg, lábodi magyar kőrist.
Sajnos a hatás csak korlátozott. A tőle távolabb levő törzsön már nem tudott segíteni.
Az Ötvöskónyi hársfa megvan. Köszöni jól érzi magát.
Erről az oldaláról teljesen illúziókeltő.
Erről az oldaláról már kevésbé,
de összességében nincs baj.
Amint már a bevezetőben jeleztem, ez volt az utolsó olyan célpontom, ahol „tömegesebb” listás fa előfordulásra lehetett előzetesen számítanom. Ezután már csak egy –egy fa kedvéért fogok útrakerekedni. Mindent összevetve nem zárok rossz évet. A költő soraival szólva
„Te pedig, lantomnak húrja, pihenj! Nagy volt a munka, s bevégzéd Emberül e munkát.”