Borsodnádasd környéke
A jó időt kihasználva, tegnap Borsodnádasd környékén kerestünk új listás fákat Boza Donát úrral.
Először a, Boza úr által már ismert, fákat vettük sorra, kezdve ezzel a kocsánytalan tölggyel Bekölce határában.
Folytattuk ezzel a bükkfával Borsodnádasd határában.
Majd a barkóca berkenyék kerültek sorra Boza úr kedvenc fája, ez a barkóca berkenye, amelyik a bükkfákkal versenyez a fényért.
A másik barkóca berkenye valaha egy legelő szélén állt ezért lett ilyen „terebélyesebb” jellegű.
Külön kitértünk egy hegyi szilre.
A hegyi szil és egy kocsánytalan tölgy együttállása.
Ezután a környék szisztematikus átvizsgálása következett, amelyik gyertyánokat
és nyírfákat
eredményezett.
Kíváncsiak voltunk a legnagyobb, már dendromániás bükkre is.
http://www.dendromania.hu/index.php?old=fareszletezo&id=222&id2=2&megye=&telepules=Borsodnádasd&nemzetseg=
Most 522 cm-t mértünk.
A nagy bükk közelében találtunk három kisebbet, (403,404,404 cm) amelyek nyilván 2010 óta cseperedtek bele a listába.
A 410 cm-es kocsánytalan tölgy
esete más. Nála talán az öt méteres küszöb volt az akadály, de lehet, hogy 2010-ben a 4 m-t sem érte még el.
Belebotlottunk még egy dendromániás bükkfába.
http://www.dendromania.hu/index.php?old=fareszletezo&id=225&id2=2&megye=&telepules=Borsodnádasd&nemzetseg=
Most 482 cm-t mértünk. Boza úrnak ez jobban tetszett, mint az 522 cm-es. Rögtön mellé is állt az arányok érzékeltetésére.
Be kell lássuk mások az arányok, mint a berkenyefa esetében, de az egy berkenyefa…